Kedves Péter!
Amiről azt hittem, hogy életem végéig viselnem kell, mert nem lehet változtatni rajta, az most már a múlt. 20 éve alakult ki nálam egy olyan gerincferdülés, ami elcsavarta a testtartásomat és komoly púpom is keletkezett. Ennek következtében minden munkavégzés – pár perc múlva – nagy fájdalommal járt, de a járásom is rossz irányba változott. Sok helyen megfordultam, sokféle gyógymódot kipróbáltam (torna, csontkovács, stb.), de nem hozott olyan eredményt, amit mindig vártam. Az orvos pedig azt mondta az egyik röntgen alkalmával, hogy ezen nem lehet segíteni, legfeljebb műtéttel, de annak komoly veszélyei lehetnek.
Januárban az egyik barátnőmtől hallottam Rólad, a terápiádról és a kezeléseid hatékonyságáról. Nem haboztam, azonnal bejelentkeztem Hozzád. Gondoltam, veszteni valóm nincs, ezt is kipróbálom.
A 12 kezelés – túlzás nélkül – Csodaterápia volt!
Már az első alkalom után egyenesebb lettem, a púpom felére csökkent. Ez eléggé meggyőző volt a folytatáshoz.
Nem hittem, hogy 74 éves korban is lehet rendezni testünk statikai elváltozásait. Nagy bizakodással és egyre bátrabban mentünk bele a kezelésekbe, ami időnként fájdalmas volt, de soha nem tartósan.
Utána viszont friss, fiatalos lett a mozgásom, tele életkedvvel és reménnyel, hogy még sokkal jobb lesz. Ez így is lett!
A 12 kezelés eredménye:
Összességében életminőség-változást hozott nekem a 12 kezelés. A megtapasztaláson kívül akkor értettem meg igazán a testszobrászat lényegét, hogy a testünkben milyen folyamatok zajlanak a kezelések alatt, amikor részt vettem az egyik táborodban, ahol oktató-bemutatót tartottál.
Minden tiszteletem a Tiéd és örülök, hogy a mai világban is van még olyan ember, aki jót tesz és segít másoknak. Kívánom, hogy még sok ember gyógyuljon a kezed alatt.
Hálás köszönet.
Judit